Egy jó szivar egy életstílus jellemzője is lehet. Egy jó konyak, egy whisky, vagy egy akár egy pohár rum társaságában pedig felejthetetlen élmény.
A szivar és története
Bizonyára sokan gondolkodtak már azon, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve, hogy maga a szivar hogyan keletkezett. Mi néhány gondolatban bemutatjuk Önöknek a történetét, mióta része az életünknek, hogyan fejlődött, minek köszönheti, hogy egy életstílust képviseljen? Talán kissé sok a kérdés, de maga az, amire a kíváncsiság irányul, az valóban egy életstílus alapjait rakta le.
Elsőként ismerjük meg, hogy mi a szivar története
A dohánylevelek első termesztői, és felhasználói egyes források szerint az amerikai őslakosok voltak. Néhány, a témában kutatást végző csoport dohánytermesztésre utaló bizonyítékokat talált a maja kultúrában. Ebből jutottak arra a következtetésre, hogy az európai felfedezők megérkezése után szétszóródó őslakosok honosították meg az amerikai kontinens egészén.
1492-ben Kolumbusz és tengerészei közvetítésével jutott be a dohányzás szokása az európai Kontinensre.
A szivar először 1762-ben jelent meg Amerikában, ahol Israel Putnam, Kubából hazatérve Havanna szivarokat és kubai dohányt hozott magával. Az első amerikai szivargyárak Hartford környékén jöttek létre. Ezekben a szivargyárakban először csak külföldi dohánylevelekkel dolgoztak, és csak 1820-ban kezdték meg a dohánylevelek termelését.
Az első európai szivargyár 1817-ben kezdte meg a gyártást Sevillában.
Az Egyesült Királyság területén 1820-ban kezdték a szivarok gyártást, amely aztán egész iparággá nőtte ki magát. Ebben az időben az adók mértéke miatt csak a gazdagok számára volt elérhető a szivar.
Az 1920-as években kezdődött el a gépi szivargyártás, amely alacsony előállítási költségei miatt viszonylag gyorsan átvette a kézzel sodort szivarok helyét.
A következőkben ismerjük meg a szivar részeit
Aki a szivarozás élménye mellett dönt, annak mindenképpen illik tudni, hogy egy jó szivar milyen részekből áll. A szivar három fő részből áll. Ezek a
- csomagolóanyag
- kötőanyag
- töltőanyag
Ez három különböző dohánylevél, amelyek egy rendszert alkotva megteremtik a szivart. A továbbiakban nézzük meg ezeket az alkotórészeket egyenként.
Csomagolóanyag
Ez a legkülső réteg, más néven burkoló. Capa-nak hívják spanyolul. Ez a legdrágább alkotóelem.
Nagyon fontos, hogy ezek a dohánylevelek tiszta megjelenésűek és ízarányosak legyenek. Abban az esteben, ha a levél túl vékony, vagy durva textúrájú, illetve hibás, úgy már nem sorolható be burkolólevélként.
A burkolóleveleket a többi levéltől elválasztva erjesztik, így nem gyűrődik meg, és megkapja jellegzetes aromáját. Egy-két évig tart az érlelésük. Egy általánosan elfogadott szabály, hogy a hosszabb ideig tartó érlelés jobb minőséget jelent.
Ültetvényenként meg vannak a levelek egyedi tulajdonságai. Ez alatt értjük például az ízt, és a színt. A jó minőségű burkolólevél származási helye lehet Kuba, az Amerikai Egyesült Államok, Kamerun, Mexikó, Nicaragua, Costa Rica, Indonézia, Ecuador, valamint Honduras.
Kötőanyag
A kötőlevél a növény felső részén, a nap által legjobban elért levelekből kerül felhasználásra. Ezek ugyanis a legrugalmasabb, és legtartósabb levelek. Feladata a sodrás megkönnyítése és a szivar egyben tartása. A kötőanyag égése a legkritikusabb pont, ugyanis a jó égésű kötőanyag gyakran segít a töltőanyag egyenletesebb égésében.
Töltőlevél
A készítők ezen a ponton lehetnek a legkreatívabbak. Ennél az alkotórésznél a kívánt íz, az erősség, valamint az összetettség elérése érdekében különböző országokból származó, különböző dohányokat is használhatnak.
Ahogy a csomagolóanyaghoz és a kötőanyaghoz használtak, ezek is hosszú töltőanyagú dohányok. Lassan égnek be, ennek ellenére finom íz- és aromás élményt nyújtanak.
A tölteléklevelek töltik meg a burkolólevelek közötti területet. Három, vastagabb szivar esetén négy levelet a hosszuk mentén külön-külön meghajtogatnak, így a levelek között apró füstcsatornák maradnak.